Tévhit, hogy minden nőnek másmilyen férfi tetszik, és más-más tulajdonságokat tart vonzónak.
Férfiak, most jól figyeljetek! Ugyanis, ha ezekkel rendelkeztek, akkor garantáltan elsöprő sikeretek lesz a nőknél.
Az alábbi cikkben össze szedtük azt a pár dolgot, ami biztosan felkelti, szinte minden nő figyelmét.
A hat tanulható tulajdonság felépítése
Hat olyan dolgot szedtünk össze, amellyel egy férfinak garantáltan sikere lesz a nőknél.
Ezek mind külső, mind pedig belső tulajdonságok, hiszen nem csak a borító alapján ítéljük meg a könyvet. Ugyanakkor mindenkinek fontos, hogy a borító passzoljon a tartalomhoz. Ezek fele-fele arányban osztódtak el, fele külső, fele pedig belső.
Érdemes megfogadni a tanácsokat, hiszen, bár a nőknek nem mindig azonos a véleményük, általánosságban ezek mindegyikük tetszését elnyerik majd intuíciós alapon.
A szakáll, a vonzó férfi arc alappillére
Bármilyen közhelyesnek is tűnhet, a társadalom valahogy úgy fogadta el a dolgot, hogy a férfiak szőrösek, a nők pedig nem.
Talán ezért van az is, hogy sokkal férfiasabbnak tűnik egy szakállas pasi, mint az, aki borotválja az arcát.
Úgyhogy rajta, fogadjátok csak el, hogy a szakáll nem igénytelen, hanem rettentően vonzó. Feltéve, hogy rendszeresen igazítva, és ápolva van.
Mindenki szereti az izmokat
Habár nyíltan senki sem törődik a külsőségekkel, azért higgyétek el, legbelül nagyon is!
Az első randi után minden nő kibeszéli a barátnőivel az első benyomásokat, a testi adottságok pedig szinte mindig fő szerepet játszanak.
Nem kell túl kigyúrtnak lenni, sőt egy kis pocak még imponálhat is. Azonban senki sem szereti például a lógós férfi melleket.
Ahogy a férfiak is szeretik a feszes fenekeket, úgy a nőknek is megvannak azok a testrészek, amelyeket előszeretettel néznek meg egy férfin. Egy izmos popsinál, valamint a széles vállaknál pedig nincs jobb!
A haj ápoltságának fontossága
A nők igenis szeretik az igényes férfiakat!
Manapság a pasik is egyre többet bajlódnak a hajukkal, és bátran mondhatom, hogy: hála az égnek, ez a korszak is eljött végre.
Viszont nem túl vonzó, ha valaki már órákat tölt azzal, hogy minden szál haja tökéletesen álljon. Lehet igazságtalan, de úgy kell kinéznie egy férfi hajának, hogy kicsit igénytelenül legyen igényes.
Amin minden eldől, a magabiztosság
Nagyon fontos, hogy egy férfi legyen magabiztos, és ezáltal legyen jó a kisugárzása.
A nők szeretik, ha azt látják, hogy a párjuk nem kételkedik semmiben, mindig el tudja dönteni, hogy mit akar.
És hogy ez mitől is annyira vonzó?
Nos, lehet, hogy arra vagyunk programozva, hogy olyan valakit keressünk, aki mindig meg tudja mondani helyettünk a bizonytalan helyzetekben, mikor, és mit csináljunk. (Persze sokszor úgy teszünk, mint ha a nőknek ezt sosem kellene megmondani).
Egy elengedhetetlen tulajdonság, a humorérzék
Egy jó viccel minden hangulat oldhatóvá válik, és biztos vagyok benne, hogy mindenki szeret egy jót nevetni.
A nők egy kapcsolatban nem csak a szerelmet keresik, hiszen, ha valaki a párod lesz, az a legjobb barátod is lesz egyben.
Ezt az állaptot tökéletesen ki tudja építeni az, ha sokat nevettek együtt.
Ha meg tudod nevettetni a kiszemelt lányt, akkor már garantáltan megvan a sikered.
Az érzékenység igenis jó dolog!
A férfiak úgy érzik, hogy nekik mindig szikla szilárdnak kell maradniuk, és nem szabad kimutatni az érzelmeiket.
De higgyétek el, igenis tud szexi lenni az, ha egy férfi szomorú.
A nőkben ha akarják, ha nem, benne van az anyai ösztön. Ezáltal mindenki szeretne megvigasztalni egy szomorkás, édes pasit, aki érzékelteti, hogy szüksége van valamire.
Persze ezt sem kell túlzásba vinni, hiszen a nyafogást, és hisztizést már kevésbé nézik jó szemmel a lányok.
0 hozzászólás